Diákkarneválon a 7.b



A Történelmi Diákkarneválon a mi iskolánk is részt vett. A Paragvári Utcai Általános Iskolát a 7.b osztályból Magyar Júlia, Németh Júlia, Németh Réka, Czöndör Dominika, Szijártó Virág, Magyar Péter, Gazdag Péter, Haller Péter, Serman Péter és Szalay Bálint alkotta csapat képviselte. Délelőtt kézműves vetélkedőkön vettek részt. Voltak, akik római épületrajz-rekonstrukciót készítettek és római mozaikot raktak ki, mások sírkőfelirat-vésésbe fogtak, meg bőrszütyőt készítettek. Megint mások a Szent Márton báb készítésében vettek részt és még római harci szélsárkányt is ragasztottak. Az idő gyorsan eltelt és a feladatokat igazán ötletesen hajtották végre.


Délután harci játékokban mérettek meg a diákok. Volt többek között zsákban futás, íjászat, dárdahajítás és még bigahúzás is. Iskolánk csapata jó hangulatban, egymást bíztatva és segítve, jól vette az akadályokat. Az eredményhirdetés után következett a diákkarneváli felvonulás, amelyen a több, mint 400 résztvevő a Ferences kertből indulva végigsétált a Fő téren. Nagyon jól érezték magukat, a rendezvény idézte az augusztusi karnevál hangulatát.


A karneválon készült képek itt tekinthetők meg.
Cikk, fotó: Erdősné Tárczy Orsolya






Top