Telefon: 06 20 503 6250 - Email: info@paragvari.hu

DPI - 7. bejelentkezés

paragvari.hu

Mindenkinek szép húsvéti ünnepet, valamint tartalmas, sok pihenéssel teli tavaszi szünetet kívánunk!

DPI - 6. bejelentkezés

paragvari.hu

A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon pályaorientációs napot tartottunk az iskolában. Az elmúlt években ilyenkor diákjaink a város különböző vállalataiban és üzemeiben szoktak látogatást tenni. Voltak, akik cukrászdában, pékségben jártak, de akadtak olyan osztályok is, akik a tűzoltóságnál vagy a rendőrségnél jártak. Sajnos az idén erre nem volt lehetősége a gyerekeknek, így online játékos feladatokat kaptak a délelőtt folyamán a digitális iskolánk felületén keresztül. Köszönjük azon pedagógusaink munkáját, akik lehetővé tették a gyerekeknek, hogy még ebben a formában is sikeresen meg tudtuk tartani az idei pályaorientációs napunkat!

DPI - 5. bejelentkezés

paragvari.hu

Megkezdődött a tantermen kívüli digitális oktatás harmadik hete. A 0. óra ismét informatika, ahol igazgató úr ajánlásokat ad arra vonatkozóan, hogy diákjaink miként küldjék be azon írásos feladataikat, melyeket kizárólag csak fényképezés útján lehet eljuttatniuk pedagógusaink számára. Kérjük, az itt elhangzottakat mindenki szíveskedjen megfogadni, hisz eme javaslatokkal gördülékenyebbé tudjuk tenni mindnyájunk számára az online kapcsolattartást! Köszönjük! A DPI 5. videoüzenete az alábbi hivatkozásra való kattintással nézhető meg.

DPI - 4. bejelentkezés

paragvari.hu

Március 27-én lezárult a 2. tantermen kívüli digitális oktatási hetünk. Iskolánk igazgatója, Gergácz Gábor ennek a hétnek az eseményeit foglalja össze, valamint videóüzenetéből kiderül az is, kik győztek a hétfői 0. órában megtartott informatikaórán meghirdetett versenyünkön. A DPI 4. videóüzenete az alábbi hivatkozásra való kattintással nézhető meg.

DPI - 3. bejelentkezés

paragvari.hu

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes „Legényesezz otthon!” címmel indított kihívást a néptáncosok körében. Iskolánk igazgatója, aki maga is aktív néptáncos, szintén egyik kihívottja lett az interneten terjedő kezdeményezésnek. Mivel napi teendői az iskolába szólítják, így tánctermünkben tett eleget kihívója felkérésére. A videó egyben egy üzenet is, melyben kéri, mindenki maradjon otthon, mert az egészség a legfontosabb! A DPI 3. videóüzenete az alábbi hivatkozásra való kattintással nézhető meg.

Digitális Paragvári Iskola - 2.

paragvari.hu

Digitális Paragvári Iskola - 1.

paragvari.hu

Virtuális tanterem

paragvari.hu

Az alábbi oktatóvideóban bemutatjuk, miként kell használni a Paragvári Utcai Általános Iskola újonnan létrehozott virtuális tantermét, ahol a diákok napi szinten elérik a legújabb oktatási anyagokat.

A Vas Megyei Közgyűlés kitüntetettjei

paragvari.hu

Vas Megye Közgyűlése március 15-e alkalmából kitüntetéseket adományozott a megyéért kiemelkedő munkát végzők részére. "Vas Megye Szolgálatáért Kulturális Tagozata" elismerésben részesült iskolánk két pedagógusa, Földesi Jánosné és Földesi János. Földesi Jánosné és Földesi János népzeneoktatók, a Boglya Népzenei Együttes alapítói. A Paragvári Utcai Általános Iskolában a népzenei bőgő, brácsa, kontra, gordon, dob hangszerek tanítása a feladatuk. 1997-ben közösen indították el a Bartók Béla Zeneiskolában a népzene tanszakot, majd 2011-ben a középfokú népzeneoktatást a Művészeti Szakközépiskolában. Tanítványaik számos országos és nemzetközi népzenei verseny győztesei vagy díjazottjai. Kitüntetésükhöz szívből gratulálunk!

2. helyezés csapatban

Barity Milán

Március 10-én került megrendezésre a Zrínyi-H-Multimédia informatika verseny, amin a megyéből összesen tíz csapat képviseltette magát. Iskolánkból a 6.b osztályos Fábián Marcell és Katona-Tóth Márton vágott neki a rangos versenynek. A csapatversenyben idén a 2. helyezést értük el. Marcell egyéniben harmadik helyet szerzett, míg Márton az ötödik helyen végzett. Tanulóink a szép eredményhez járó oklevél mellé értékes ajándékokat is kaptak. A diákokat Barity Milán tanár úr készítette fel. Gratulálunk!

Ünnepi megemlékezések

paragvari.hu

Az idei évben a hatályos járványügyi rendelkezések következményeként rendhagyó módon tartottuk meg március 15-i ünnepi megemlékezéseinket. A vizuális technikát segítségül hívva, interaktív tábláinkon keresztül nézhették meg tanulóink az alsó és felső tagozat számára készített ünnepi műsorokat. A hirtelen jött határozatot betartva, hatalmas feladat gördült a műsorban szereplő diákok elé, akik felkészítőik segítségével pár nap leforgása alatt, újragondolva és megváltoztatva az eredeti műsortervet, rendkívül dinamikusan alkalmazkodtak a változásokhoz. Így jöhetett létre mindkét előadás, melyet a nap folyamán a 2. és 3. órában nézhettek meg diákjaink alsó és felső tagozaton egyaránt. Hagyományainkat követve az idei tanév első félévi eredményeinek elismeréséért járó igazgatói dicséretek átadása sem maradt el, melyet Gergácz Gábor igazgató úr az ünnepi műsorok levetítése után videóüzenetben ismertetett az iskola összes diákjával és pedagógusával. Az oklevelek átadására természetesen személyesen is sor került, a jutalmazott diákokról készült fotók a képre kattintva tekinthetőek meg, míg az ünnepi műsorok iskolánk YouTube-csatornáján keresztül nézhetőek meg. Köszönjük a műsorban szereplő diákok és pedagógusok áldozatos munkáját, akiknek köszönhetően méltó módon megemlékezhettünk az 1848. március 15-i eseményekről.

Riport a televízióban

paragvari.hu

Igazgatónk, Gergácz Gábor volt a vendége a városi televíziónak, ahol a Szombathely Ma című magazinműsorban egy beszélgetés keretében ismertette az iskolánkkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. A beszélgetés az alábbi hivatkozáson keresztül megtekinthető.

Nyílt tanítási nap

paragvari.hu

Sok szeretettel várunk minden kedves leendő elsőst és szüleiket nyílt tanítási napunkra február 26-án 8:00 órától!

Köszönet

paragvari.hu

„Az iskolát szeretni, az iskolához kötődni, tenni érte…”

Eme gondolatot osztotta meg velünk Kőváriné Fekete Marietta igazgatónő a 100 éves iskola jubileumára kiadott évkönyvben.

Különdíjas lett Dorka

Simonné Geröly Mária

A magyar kultúra napjához kapcsolódóan rendezte meg a Reményik Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Művészeti Iskola idén is Gazdag Erzsi vers- és mesemondó versenyét, melyen az 1-2. osztályos kategóriában Borsos Dorka (1.b) előadását különdíjjal jutalmazta a zsűri.

Továbbjutás a megyeiből

Szarka Zsuzsanna

Idén is a Boldog Brenner János Általános Iskola tornaterme szolgált helyszínéül a Diákolimpia B33 megyei döntőjének. A 16 csapatot felvonultatott versenyen iskolánk két fiú csapattal képviseltette magát. A 8. osztályosok csoportjukat megnyerték, de vereséget szenvedtek a 4 közé jutásért vívott mérkőzésen. A 7. osztályosok megnyerték csoportjukat. Ezután a Gothard csapatát verték, ezzel a 4 közé jutottak. A döntőbe jutásért szoros mérkőzésen kaptak ki a későbbi győztes, a Zrínyi csapatától. A 3. helyért a Bolyai csapatát verték meg, így továbbjutottak a régiós döntőbe. A csapatokat Szarka Zsuzsanna tanárnő készítette fel. Gratulálunk!

III. Béla Megyei Informatika Verseny

Barity Milán

Iskolánk immár 3. alkalommal vett részt a Szentgotthárdon megrendezett 2 fordulós informatikai csapatversenyen. Az első online fordulót iskolánkban kellett megoldani, majd a legjobb 10 csapatot hívták be a decemberi szentgotthárdi döntőbe. Itt a tanulók különböző érdekes informatikai feladatokat oldottak meg pl.: okostelefonos app segítségével programoztak egy robotot, számítógépet kellett működőképessé összerakni virtuálisan, VR szemüveg segítségével keresési feladatot fejtettek meg. A Gadavics Áron, Horváth Márton és Horváth Gergely alkotta csapat 2. helyezést ért el, jutalmuk pedig egy-egy értékes VR szemüveg lett. A csapatot Barity Milán tanár úr készítette fel a versenyre. Gratulálunk!

Hévizi Téli Kupa 2019

Horváth Ildikó

December elején a Hévíz SK Téli Kupát szervezett a 9, 10, 11, 12 és 13 éves korosztály játékosai számára. A három napos utánpótlás labdarúgótornán számos neves sportegyesület képviseltette magát, közel 500 gyermekkel. Iskolánkból Hári Kevin Péter (5.b) az U13-as korosztályban gólkirály lett, míg az U12-es korosztályban a legjobb mezőnyjátékos címet érdemelte ki. Gratulálunk!

Rátz Tanár Úr Életműdíj

paragvari.hu

Idén 19. alkalommal adták át a híres pedagógus, több világhírű magyar tudós tudományos karrierjét is elindító Rátz László tanár úrról elnevezett életműdíjakat. Az elismerés célja, hogy elismerje a természettudományos oktatás területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó pedagógusok munkáját, és egyben felhívja a figyelmet a természettudományos oktatás fontosságára. Az életműdíjakat az 5-12. évfolyamos diákoknak matematikát, fizikát, biológiát vagy kémiát tanító tanárok közül azok kapják meg, akik maradandót alkottak tantárgyaik népszerűsítésében és a tehetséggondozás területén. Nagy büszkeségünkre idén iskolánkból Martonné Ruzsa Valéria tanárnő is a kitüntetettek között volt, aki tegnap vehette át az életműdíjat a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Szívből gratulálunk az elismeréshez!

Diákolimpikonokat jutalmaztak

Lakicsné Csumpilla Nóra

Tegnap rendezték meg a Polgármesteri Hivatal Nagytermében a diákolimpikonok jutalmazási ünnepségét. A rendezvényre Hári Kevin Péter 5.b osztályos tanulónk is meghívást kapott, aki a 2018/2019-es tanévben atlétikából 1. helyezést ért el a Diákolimpián. Szeretettel gratulálunk Kevinnek és további sok sikert kívánunk!

Rendhagyó irodalomóra

Takács Ildikó

November 29-én iskolánk vendége volt Szabó T. Anna költő, műfordító és Dragomán György író. Szabó T. Annával a 2.a és a 2. zenei osztályos gyerekek találkozhattak. A költőnő képeket, szövegeket, dallamokat varázsolt a közönség elé, gyerekkori történeteket osztott meg a hallgatósággal, majd klasszikus és kortárs költők verseivel örvendeztette meg a résztvevőket. Dragomán György rendhagyó irodalomóráján a 8.b és a 8. zenei osztály vett részt, akik egy kis műsorral kedveskedtek a vendégünknek. A fehér király című művéről tartott előadást és kötetlen beszélgetést az író, amely mindenki számára nagy élményt jelentett.

Benedek Elek emlékére

paragvari.hu

Az idei "...haza, nemzet és nyelv..." elnevezésű általunk rendezett műveltségi vetélkedőn 11 csapatot láttunk vendégül, melyből 6 alsó tagozatos és 5 felső tagozatos csapat képviselte iskoláját. Mind az írásbeli, mind pedig a szóbeli kérdések Benedek Elek munkásságához kapcsolódtak. A játékos feladatok közt volt totó, képkirakó, keresztrejtvény, párosítás és a felsősöknél a hagyományossá vált "Maradj talpon!" játék. A vetélkedőt egy ünnepi műsor előzte meg, majd igazgatónő köszöntőbeszéde után megkezdődtek a programok. Kora délután az elért pontszámok összesítése után kihirdettük a végleges eredményt, mely az idén a következőképp alakult. Alsó tagozaton: 1. hely – Gothard Jenő Általános Iskola (Németh Bodza, Soós Máté, Szerb Dorka; felkészítő: Verasztóné Tóth Ildikó), 2. hely – Dr. Csepregi Horváth János Általános Iskola és AMI (Horváth Kiara, Kajtár Gergő, Buús Boldizsár; felkészítő: Borsfainé Tamás Eszter), 3. hely – Szombathelyi Neumann János Általános Iskola (Gábriel Enikő, Járai Hanga, Bolfán Bendegúz; felkészítő: Fehérné Molnár Beáta), valamint Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola (Jelencsics Amarilla, Babos Adrienn, Balogh Sára Panna; felkészítő: Szabóné Baumgartner Dóra). Felső tagozaton: 1. hely – Reguly Antal Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola (Kovács Elizabet, Török Hanna, Sopár Botond; felkészítő: Némethy Csilla), 2. hely - Dr. Csepregi Horváth János Általános Iskola és AMI (Csóka Barbara, Horváth Bernadett, Savanyó Eszter; felkészítő: Tóthné Takács Tünde), 3. hely – Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola (Kiss Fanni, Dolgos Petra, Vidos Evelin; felkészítő: Molnár Virág). Gratulálunk az eredményekhez, reméljük, legközelebb is hasonlóan jó hangulatú versenynek adhatunk majd otthont!

Spelling Competition - 2019

Horváth Ildikó

Immáron hetedik alkalommal került megrendezésre a Zrínyi Ilona Általános Iskola hagyományos városi betűző versenye, ahol az 5-6. évfolyamos diákok mérték össze tudásukat, koncentrálóképességüket és kitartásukat. Iskolánkat 3-3 fővel az 5.b és a 6.b osztály képviselte. Izgalmas feladatokban dőlt el a versengés, ahol nem csak a pontosság, hanem a gyorsaság is számított.

Mesemondó verseny

paragvari.hu

Tegnap került megrendezésre az 1. és 2. osztályosok számára meghirdetett iskolai mesemondó versenyünk. Idén tizenkét lelkes kis mesemondó előadásában hallgathattunk aranyos meséket a könyvtárban, ahol mindannyian nagyon jól éreztük magunkat. Minden fellépő sikeresen teljesítette a megmérettetést, a zsűrinek nehéz is volt a dolga a végső sorrend kialakításában, amely az idén a következőképp alakult. 1. hely: Borsos Dorka (1.b), 2. hely: Gál Hanna (1.z), 3. hely: Szabó-Rácz Heléna Anna (2.z). Különdíj: Sinka Attila (1.a). Gratulálunk!

Őszbúcsúztató DÖK-nap

Bozzay Blanka - 8.b

November 15-én tartottunk iskolánkban egy amolyan ”utó-Halloween” rendezvényt. Volt tökfaragó verseny, őszi takarmány keresése, és tök hajtogatása papírból. Összesen nyolc osztály vett részt a diákönkormányzat vezetősége és a 8.b osztály aktív közreműködése által szervezett délutáni programon. Szerencsére szép őszi időnk volt, így a szabadban is tudtunk versenyezni. A csapatok nagy lelkesedéssel vetették bele magukat az egyes feladatokba. A zsűrizésre volt paragváris diáktársaink közül kértük fel 3 főt, szerencsére mindannyian elfogadták meghívásunkat. A verseny párhuzamosan három helyszínen zajlott percre pontosan összehangolva. A nagy érdeklődésre való tekintettel, remélem, ezzel egy hagyományt tudtunk teremteni, és az elkövetkezendő években még számos alkalommal megrendezésre kerül egy ilyen nap. Ezúton szeretnék köszönetet mondani a részt vevő pedagógusoknak, Vali néninek -osztályfőnökömnek-, valamint osztálytársaimnak.

Bozzay Blanka (8.b), DÖK-elnök

Ha november, akkor egészséghét!

Vighné Kereszturi Nikolett

Hagyományainkhoz híven, idén is megrendeztük iskolánkban az egészséghetet az alsó tagozaton testnevelés-gyógytestnevelés-egészségfejlesztő szakos egyetemi hallgatók közreműködésével.

Márton nap az iskolában

paragvari.hu

November 11-én a Savariában született Szent Mártonról emlékezünk meg minden évben. A legenda úgy tartja, hogy a mai szombathelyi Szent Márton-templom helyén volt Márton szülőháza, aki Kr. u. 316-ban vagy 317-ben született. Életét csodák és gyógyítások kísérték, híres volt jóságáról és jóindulatáról, a pogány falvak nagy részét megtérítette. Bár fiatalon katonaként szolgált, 341-ben aztán a császár szolgálata helyett az Istent akarta szolgálni, majd kilépett a hadseregből. 371-ben Tours püspökévé választották meg, ő azonban tiltakozott megválasztása ellen, és a legenda szerint egy libaólban próbált elrejtőzködni, de a ludak elárulták őt gágogásukkal. Innen származik az ő nevéhez fűződő "Márton lúdjai" kifejezés is, ami szorosan kapcsolódik a róla szóló ünnepkörről, hisz ahogy a mondás is tartja: "Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik.” 397. november 8-án hunyt el, három nap múlva, november 11-én temették el Tours-ban, ahol a sírja felett kápolnát is emeltek. Szent Márton nem csak Magyarország védőszentje, hanem Franciaországé és az ausztriai Burgenland tartományé is. A mai Ausztriában első ízben 1925. november 11-én ünnepelték meg Szent Mártont, innen terjedtek aztán tovább más német nyelvterületű országokban is a hozzá fűződő népszokások, mint pl. a lampionos felvonulás. Eme hagyományt őrizve iskolánk -főként németet tanuló- diákjai is lampionos felvonulással tisztelegtek Szent Márton emléke előtt. Délután 4 órakor az iskolából indulva több százan vonultunk végig a környező utcákon, ahol a szürke kora esti fényeket sok-sok pislákoló mécsessel világító lampion tette varázslatossá. A felvonulás után az iskola ebédlőjében mindenkit forró teával és finom libazsíros kenyérrel vártak a szervezők. Ezúton köszönjük a nyelvi munkaközösség vezetőjének, Szabó Lilla tanárnőnek a rendezvény megszervezését és lebonyolítását, valamint minden segítőnek -szülőnek, pedagógusnak-, aki hozzájárult a program sikeréhez.

16. World Robot Olympiad

Barity Milán

Iskolánk Robotika szakkörös diákjai nézőként vettek részt a győri Olimpiai Sportparkban megrendezett 16. World Robot Olympiad (WRO), azaz a nemzetközi robotépítő olimpia világdöntőjén. A rendezvényen, amit először tartottak meg Európában, 74 országból 2700 versenyző és kísérője volt jelen. Az Edutus Egyetem szervezte verseny egyik célja, hogy felkeltsék a fiatalok érdeklődését a reáltárgyak és a természettudományos tárgyak felé, illetve vonzóbbá tegyék nekik a mérnöki, informatikai szakmákat. Mi nagyon élveztük ezt a napot!

Márton-napi lampionos felvonulás

paragvari.hu

November 11-én délután 16:00 órától lampionos felvonulást rendezünk alsó tagozatos tanulóinknak, melyre a kedves szülőket is szeretettel várjuk. Kérjük, mindenki kizárólag csak elemmel működő mécsessel készített lampiont használjon! A közel 30 perces séta után (iskola - Petőfi Sándor utca - Március 15. tér - Deák Ferenc utca - Liszt Ferenc utca) az iskola ebédlőjében mindenki a vendégünk egy forró teára és egy szelet libazsíros kenyérre.

Már 50 éve...

paragvari.hu

Az 1969-ben végzett zenei osztály tanulói találkoztak szombaton a régi iskolájukban, ahol az elmúlt évtizedek után sok gyermekkori emléket felidéztek.

Akinek a zenéhez erős kapcsolata van, azzal sokkal jobban lehet együtt dolgozni, ezt főleg a hosszú katonaidő alatt tapasztalta meg Asbóth Tamás, ugyanis véleménye szerint a zenészek fegyelmezettek, figyelnek magukra és a másikra, együttműködőek, segítőkészek.

"Az én olvasatomban a zene egyfajta lelki támasz volt egész életem során. Örömömben, bánatomban mindig a zongorához ültem és minden feszültség kezelésére nagyon alkalmas volt a zenélés. A mindennapokban egyfajta alap derűt biztosít a szép zene, az éneklés, a dudorászás, a fütyülés mind a közérzetet javítja, örömet okoz. A több száz dallamból, ami a fejemben van, mindig az ül a hangszálra, ami a helyzethez illeszkedik. Aztán kiárad, és a fülön keresztül már együtt örül, vigasztal, elgondolkodtat, óva int, ritmust, lendületet vagy erőt ad! A szakmai és a nyelvi felkészültséggel kiegészülve a három „láb” együtt tud szilárd tartást adni az életben." (Bornemissza Tamás)

A dobogó legfelső fokán

paragvari.hu

Immár tizenötödik alkalommal rendezték meg a város 7. és 8. osztályos tanulói számára meghirdetett Biró Balázs Számítástechnikai Emlékversenyt. Iskolánkat két 8.b osztályos tanuló, Tömböly Dalma és Molnár Anna képviselte. A 12 fős mezőnyben Dalma az 1. helyezést szerezte meg, míg Anna pár ponttal, de éppen lemaradt a dobogós helyezésről. A lányokat Barity Milán tanár úr készítette fel erre a rangos informatikai versenyre. Gratulálunk a sikeres szerepléshez!

Egy nap Párizsban

Haller Enikő, Horváth Lídia

A 7.b osztály csütörtökön részt vett az AGORA új programsorozatán: Egy nap Párizsban. Rendhagyó módon utazhattunk el Franciaország világába, ahol jellegzetes francia ételeket kóstolhattunk, különleges ruhadarabokat próbálhattunk és parfümöt készíthettünk. Rövid filmeket néztünk, majd utána játékos feladatokat kellett megoldanunk. Jutalmunk: francia drazsé volt. A jellegzetes francia ételek közül a sajtokkal foglalkoztunk. Sajttálat készítettünk 4 féle sajtból bagettel, almával, szőlővel és lekvárral. Alig vártuk, hogy elkészüljünk vele, és jóízűen elfogyaszthassuk. A ruhadarabok régi időket idéztek vissza számunkra. Szinte abban a korban érezhettük magunkat, amely kor ruhájába öltöztünk. Legkedvesebb a parfümkészítés volt számunkra. Mindenki saját ízlése szerint készíthette el, majd haza is vihette alkotását, amit 2 hét múlva már használni is tudunk. Nagyon jól éreztük magunkat, tetszett nekünk ez az „utazás”. Másoknak is bátran ajánljuk!

Lajcsik Róza ezüstérmes

paragvari.hu

Lajcsik Róza (6.b), a Szombathelyi Vívóakadémia Sportegyesület versenyzője szépen csillogó ezüstérmet szerzett a Fülöp Mihály Csomorkány Kupa gyermek leány tőr versenyszámában. A Csomorkány Kupán a szombathelyi színeket három lány és egy fiú képviselte. Közülük Róza teljesített a legjobban, aki az 50 fős mezőnyben jutott a döntőbe. Róza az odáig vezető úton hibátlanul vette az akadályokat, az első két csoportfordulóban nyolc győzelem mellett egyetlen vereséget sem szenvedett. Igaly János tanítványa így második helyen, kiemeltként jutott be a legjobb 32-be. Ezután egy sima asszóban 15-5-re legyőzte Habuczki Vandát (ZVE), majd ennél is könnyedebb, 15-1-es győzelem következett Tarpai Panna (UTE) ellen, amivel már a legjobb nyolcban tudhatta magát. A folytatásban Rózsás Júlia (MTK) ellen 15-9-re, Bartus Claudia (Halásztelki BSE) ellen pedig egy kiélezett asszóban 15-14-re nyert, és ezzel bejutott a fináléba. Ott Kollár Anna (Törekvés) szoros csatában, 15-13-ra legyőzte az egész nap nagyszerűen vívó Lajcsik Rózát, aki így kiváló teljesítményével a dobogó második fokára állhatott fel. Gratulálunk!

Szakképzés 4.0

paragvari.hu

A továbbtanulás előtt álló tanulóinknak ajánljuk ezt a 2020/2021-es tanévre vonatkozó szakképzési tájékoztatót.

Közösségi szolgálat

paragvari.hu

Kedves volt paragváris középiskolások!

Október 19-én (szombaton) 09:30 órától - 12:00 óráig szeretettel fogadunk némi segítséget az iskolakóstolónkon elvégzendő teendők kapcsán. Most kivételesen a lányok segítségére számítunk elsősorban, de a fiúk esetleges jelenléte is nagy támogatás lenne, főként az informatikateremben. Természetesen az elvégzett munkát igazoljuk. Segítségeteket előre is köszönjük!

Interaktív fizika show

paragvari.hu

Az Agora Savaria Szombathelyi Kulturális Központ által rendezett látványos, interaktív fizikai előadáson vettek részt tanulóink. A kimondottan általános iskolásoknak szóló előadásokon sok-sok érdekes dolgot megtudhattak a mindennapi megszokottnak tűnő dolgokról. Az egyes kísérleteket otthon is megtalálható eszközökön mutatták be az előadók. Többek között választ kaptak arról, miként kapcsolódik a tudomány a mindennapjainkhoz, mitől keletkeznek felhők az égen, mennyire nyom bennünket a ránk nehezedő levegő, valamint pl. azt is, hogy miért nem szabad a tepsiben meggyúlt égő olajat vízzel eloltani. Az előadás után a gyerekeknek lehetőségük volt arra is, hogy kipróbálják a bemutatott eszközöket, és feltehessék esetleges kérdéseiket az elhangzottakkal kapcsolatban.

Ünnepi megemlékezés

paragvari.hu

1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc tizenhárom honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajos grófot, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét. Október hatodikát a kormány 2001. november 24-én a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánította. Mi az iskolarádióban, a 7.z osztály által készített műsorral emlékeztünk meg a vértanúkról. Utána mécseseket gyújtottunk és virágokat helyeztünk el az iskola folyosóin kialakított emlékhelyeken. A Berebora Zsanett tanárnő felkészítésével készült ünnepi műsor iskolánk honlapján keresztül is meghallgatható.

A magyar népmese napja

paragvari.hu

A magyar népmese napja alkalmából készült ünnepi műsorunkat az iskolarádión keresztül hallgathatták meg diákjaink. A Kovács Vanda (8.b) által előadott "A szegény asszony gyermekei" című népmese az alábbi linken meghallgatható.

Angliai utazás #7

Horváth Ildikó

Tanulmányi kirándulásunk utolsó előtti napján Dunkerque elhagyása után a brüsszeli Atomium felé vettük az irányt. Pár fotó erejéig pihenőt tartottunk az 1958-as világkiállításra készített 9 gömbből álló építménynél. Utolsó állomásunk, egyben szálláshelyünk, Bajorország második legnépesebb városában, Nürnbergben volt. Rövid városnézés során megtekintettük a Szent Lőrinc templomot, elhaladtunk a Nassauer-ház és az Erények kútja mellett, átsétáltunk a Pegnitz-folyón, majd a Főtéren megnéztük a Miasszonyunk-templomot és a Szép kutat, ahol aki szeretett volna, kívánhatott is valamit. Jutott idő szabadprogramra is, amely keretében a helyi vásári forgatagban időzhettünk.

Angliai utazás #6

Horváth Ildikó

Utolsó angliai kirándulásunk Stonehenge-hez vezetett. A kövek szomszédságában látogatóközpont épült, ahonnét busszal szállítottak el minket a közel 4000 éves misztikus kolosszusokhoz. A kőkör megcsodálása után kiállítást tekintettünk meg a látogatóközpontban, egészen a bronzkorig visszamenőleg. Ezután következett egy újabb izgalmas átkelés a Csalagúton, majd a koraesti órákban megérkeztünk a tranzitszállásunkra, Dunkerque-be.

Üdvözlet Ausztriából #6

paragvari.hu

A kirándulás utolsó -talán legszebb- napját sem hagyhatjuk szó nélkül, hiszen tegnap a gyerekek olyan helyen jártak, ami szinte csak a mesékben van. Megnézték az Alpok leglátványosabb nevezetességét a 5 Fingers kilátót, ahonnan rendkívül szép kilátás nyílik a Hallstatt-i tóra és az azt körülvevő hegyekre. A kilátó jellegzetessége, hogy minden egyes "ujja" egy 400 méteres mélység felett húzódik, és pl. az egyik híd alja teljesen üvegből készült. Az utazásszervezők előrelátásának köszönhetően érdemes volt a szerdai napot megcserélni, mert ezen a túrán olyan jó idő kerekedett, hogy így teljes gyönyörűségében lehetett csodálni a kilátóból elénk táruló mesés látványt. Ezután a gyerekek leereszkedtek a hegyről, majd a nap második részében bejárták a hegy gyomrában található jégbarlangot is, ami szintén ezernyi szépséget rejt magában. Ilyen élményekkel feltöltődve indultak aztán tegnap haza utazóink, majd kora este meg is érkeztek Szombathelyre. Reméljük, mindenki életre szóló emlékként őrzi majd ezt az öt napot, hisz tényleg Európa legszebb helyein járva kaptak egy-egy darabot a Világörökség részéből.

Üdvözlet Ausztriából #5

paragvari.hu

Az ausztriai tanulmányúton lévő tanulóink visszaérkeztek Szombathelyre, sok-sok élménnyel gazdagodva az eltelt pár nap alatt. Szerencsére az időjárás is kitartott, amennyire csak lehetett, így szinte minden nap az előre megtervezett program szerint lehetett haladni. Köszönjük a gyerekeket kísérő pedagógusoknak felelősségteljes munkáját, reméljük, a jövőben is lehetőség lesz arra, hogy újabb tanulókkal is felfedeztethessük Ausztria legcsodálatosabb látnivalóit. A kirándulásukon készült fotókból még összegyűjtünk párat az elkövetkezendőkben, az érdeklődőket kérjük, tartsanak továbbra is velünk a fotók böngészésében.

Udvari sporteszköz átadása

paragvari.hu

A délelőtt folyamán került sor annak az udvari sporteszköznek a hivatalos átadására, melyet még a nyáron építettek a "B"-épületi pálya melletti füves területre. Az eszköz egy részét az iskola alapítványa, a Gyermekközpontú Iskoláért Alapítvány, míg a fennmaradó összeget Dr. Takátsné Dr. Tenki Mária képviselő asszony fedezte saját egyéni képviselői keretéből. Az átadáson személyesen a képviselő asszony is megjelent, aki pár mondatban minden jót kívánt tanulóinknak az új eszköz használatához. Köszönjük a támogatást!

Angliai utazás #5

Martonné Ruzsa Valéria

Ma kora reggel a tengerparton kezdtünk, majd Glastonburyt néztük meg. A délutánt egy csodás szafarival folytattuk és egy kalandparkkal zártunk. Longleat-ben volt mindez, ahol egy tipikus angol kastélyt is megnéztünk, ténferegtünk a tükörkastélyban, fókákat etettek a gyerekek, és még sok „állati” élményben volt részük. Nagyon élvezték a mai napot is. A következő napon Stonehenge, majd újra a Csalagúton megyünk vissza Franciaországba.

Üdvözlet Ausztriából #4

paragvari.hu

A 4. nap már ismét a tervezett program szerint alakult, ez volt az a nap, amikor Salzburg felfedezése volt a cél. A szálláson elfogyasztott bőséges reggeli után a busz egyből el is indult a közel 150 kilométeres útnak, hogy minél több idő legyen a híres zeneszerző, Wolfgang Amadeus Mozart szülővárosának és környékének megismerésére. Odaérkezéskor a gyalogos városnézés során a gyerekek megtekintették Mozart szülő- és lakóházát, a Mirabell kastély kertjét, a salzburgi dómot és annak terét, majd ezután megnézték a hellbrunni kastély nevezetes vízijáték rendszerét. A manierizmus korszakában épült kastélynak vízi attrakciói mellett itt található a Markus Sittikus színház, valamint egy állatkert is. A jó időnek hála minden egyes helyszínt teljes szépségében és élményében élhettek át tanulóink. A nap végén a csoport visszament hinterstoderi szállására, ahol a vacsora elfogyasztása után álomra szenderültek, hisz a kalandos utazásból már csak egyetlen nap van hátra a hazautazás előtt.

Angliai utazás #4

Szarka Zsuzsanna, Horváth Ildikó

Szerdán Dél-Walesben jártunk. Átkeltünk a Bristoli öblön, majd Wales fövárosa, Cardiff félé vettük útunkat. A Cardiff Castle megnézése után egy rövid városnézés és szabadprogram következett. Felfedeztük a kikötőt és Roald Dahl norvég templomát. Utolsó megállónk Caerphilly volt, ahol szemügyre vettük az Edward-kori várat. Az idő angolos volt. Történelmi és művészettörténeti ismereteink gyarapodtak.

Szüreti mulatság

paragvari.hu

Az elmúlt évek hagyományait követve az idén is megtartottuk az alsó tagozatosok számára az őszi szüreti mulatságot. Szerencsénkre az idő is megint jó volt, így délután be is népesedett az iskola udvara. Először a 2.a osztály tanulói adtak elő egy kis ünnepi műsort, majd Rózsa néni és János bácsi zenei kíséretére ropták a táncot, melyhez később a többi osztály is csatlakozott. A megnyitó után a gyerekek egy része az udvaron Feri bácsi segítségével szőlőt préselt és népies játékokat játszott pl. célba dobás kukoricával; fonal feltekerése párban; kerékabroncs hajtása bottal; mocsárjárás, míg a többiek az épületben szervezett sütivásáron vettek részt. Aztán egy idő után cseréltek, így senki sem maradt ki semmiből. Köszönjük a program megszervezését Patrícia néninek és Martina néninek, valamint a táncházban való közreműködést Réka néninek, Rózsa néninek és János bácsinak. Hálás köszönetünk a kedves szülőknek is, akik temérdek sok finomsággal halmoztak el bennünket.

Átadtuk az udvari pavilont

paragvari.hu

Ma került átadásra az az udvari pavilon, melyet a szülői közösség adományaiból és nagylelkű felajánlásaiból tudtunk megépíteni. Az ünnepélyes keretek között átadott építmény megnyitóján a Földesi Jánosné és Földesi János által felkészített Gerlice Népdalkör adott műsort, majd igazgatónő rövid köszöntőbeszéde után a gyerekek már használatba is vehették a délután folyamán az új létesítményt. Mégegyszer nagyon szépen köszönjük a szülők támogatását, és külön köszönjük a szülői közösség vezetőjének, Szilvi néninek áldozatos munkáját, aki már a nyár folyamán megszervezte a munkálatokat, és végig felügyelte a kivitelezést is. Köszönjük!

Üdvözlet Ausztriából #3

paragvari.hu

A harmadik napon sajnos esős időre ébredtek kirándulóink, így az utazásszervező javaslatára változott a program, és az eredetileg tervezett 5 Fingers kilátó és a dachsteini jégbarlang látogatása helyett Karintiába utazott a csoport, ahol azért nem maradt el a madártávlatból való gyönyörködés a tájban, hisz a 100 m magas csavart formájú Pyramidenkogel, a Wörthi-tó kilátótornya ezt lehetővé tette. A spirális toronyba panorámalifttel -vagy lépcsőn- lehet feljutni, lefelé a bátrabbak akár Európa legmagasabb fedett csúszdáján is lecsúszhatnak. Akiknek még ez sem elég, azok, egy a torony külső falára erősített drótkötélen is lejuthatnak a földre. A 360 fokos körpanoráma lélegzetelállítóan pazar, a látogatók lába alatt hever a hosszúkás alakú türkizkék színű Wörthi-tó. A nap másik nagy élménye a tartomány fővárosának, Klagenfurtnak egyik legnevezetesebb látványossága, a Minimundus volt. Az osztrák Minimundus a miniatűr játékvárosok között abban más, hogy itt megtalálható az egész világ leghíresebb épületeinek kicsinyített (1:25) változata. Bár csak pár száz kilométert buszoztak ma a gyerekek, de mégis bejárták az egész világot pár óra alatt, ahogy a park szlogenje is mondja: "Minimundus - Die kleine Welt am Wörthersee."

Angliai utazás #3

Horváth Ildikó

Angliai tartózkodásunk második napja szakadó esővel indult. Első útunk Cheddarba, a híres sajt otthonába vezetett és ahogy eddigi programjaink során, most is kegyes lett hozzánk az időjárás. Itt meglátogattunk egy sajtkészítő műhelyt és sajtkóstoláson is részt vettünk. A szabadprogramon sétáltunk a hasadékban, majd elindultunk a híres fürdőváros, Bath felé. Itt a sétálóutcában lehetőség volt vásárlásra és ebédelésre, majd megtekintettük a gótikus katedrálist. Körbejártuk a római fürdőt, végül elsétáltunk az Avon folyó partjára.

Üdvözlet Ausztriából #2

paragvari.hu

Miután mindenki jól kipihente az első nap fáradalmait a Hinterstoderben található nagyon jól felszerelt és kényelmes szálláson, egy bőséges reggeli után már kora reggel neki is vágott a csapat az újabb kalandoknak. Bár már bontogatja szárnyait az ősz, de a kegyes időjárásnak köszönhetően még a hegyvidékes ausztriai magaslatokban is napfényes és kellemes időben kirándulhattak ma tanulóink. Először Hallstattban jártak, mely alacsony lélekszámú városka a Hallstatti-tó partján helyezkedik el, és a festői szépségű település már 1997 óta az UNESCO Világörökség része. A gyerekek először gyalogosan fedezték fel a várost, megnézték az 1505-ben épült Szűz Mária mennybevétele plébániatemplomot, majd annak északi oldalán található csontházat is. A városnézés után hajókiránduláson voltak, a Hallstatti-tó vizéről csodálhatták meg a parányi kis városkát és a tavat körülölelő hatalmas hegyeket. Innen Bad Ischlbe buszoztak, mely város híres az ott található Császárvilláról, amit Zsófia főhercegnő ajándékozott 1853-ban Ferenc Józsefnek és jegyesének, Erzsébetnek, azaz Sisinek. A gyógyfürdőjéről is ismert üdülőváros egyéb nevezetességeinek megtekintése után az esti szálláshelyre térnek vissza a gyerekek, hogy aztán egy jóleső pihenés után másnap ismét folytassák a kalandokkal teli utazást. A nap folyamán készült legújabb képekkel folyamatosan frissítjük galériánkat.

Angliai utazás #2

paragvari.hu

Az angliai utazáson lévő tanulóink megtekintették a szigetország fővárosának legnevezetesebb helyeit, megnézték a várost felülről a London Eye-ból, valamint a Temzén átkelve megcsodálhatták a város legszebb épületeit is. London még sok látnivalót tartogatott volna, de ennek ellenére egy nap alatt is sikerült lejárni a legfontosabb helyszíneket. Este Burnham-on-Sea volt a gyerekek szálláshelye, ahonnan aztán folytatják útjukat tovább Anglia csodálatos tájain. Képgalériánk újabb képekkel frissítve.

Üdvözlet Ausztriából #1

paragvari.hu

Ma reggel 7 órakor indult a busza annak a tanulói csoportnak, akik Ausztriába mentek, hogy az elkövetkezendő egy hétben felfedezzék az ország legszebb vidékeit és megcsodálhassák az útjuk során megtekinthető látványosságokat. Először a stájer tartományi fővárosban, Grazban tekintették meg a település nevezetes épületeit, majd a várhegy tetejéről -Schlossberg- gyönyörű kilátással szemlélték a panorámát, többek között a városon átmenő Mura folyót. A nap második felében a csapat folytatja útját a Salzkammergut régió felé, hogy egy kb. 2,5 órás kirándulást tegyen a vadregényes Wörschachklamm szurdokban. A nap vége felé a gyerekek elfoglalják majd szállásukat, majd egy kiadós vacsora után kipihenik az utazás fáradalmait, hogy aztán másnap frissen és üdén folytassák a betervezett programot, melyben Hallstatt és Bad Ischl lesz a látogatás célpontja. Nemsokára újabb beszámolókkal és képekkel jelentkezünk...

Angliai utazás #1

paragvari.hu

Szeptember 21-én hajnalban indultak útnak azok a tanulók, akik idén Angliába utaztak tanulmányútra. Az első nap hosszú utazása után buszuk szerencsésen megérkezett a szállásra, ahol aztán mindenki egyből nyugovóra is tért, hogy másnap újult erővel nekikezdhessen az igazi kalandnak. A második napon a gyerekek Nyugat-Flandria legnagyobb városában, Brugge-ben tekintették meg a történelmi óvárost, majd innen újabb szállásukra, a franciaországi Dunkerque-be mentek. Ma reggel az 50,5 km hosszú Csalagúton keresztül átkeltek Angliába, hogy onnan útjukat folytatván elsőként London főbb nevezetességeit tekintsék meg. Hamarosan folytatjuk...

Külföldi tanulmányutak

paragvari.hu

A jövő héten iskolánk diákjai közül jópáran külföldi tanulmányutakon vesznek részt. Tanulóink egy része Angliába utazik, ahol többek között látogatást tesznek Londonban, valamint felfedezik Dél-Anglia látványosságait is. A kirándulók másik csoportja Ausztriában tölt majd el egy hetet, ahol Hallstatt városát és annak környékét járják majd be (pl. Bad Ischl, Salzburg), valamint az utazásuk során útbaeső városok nevezetességeit -Graz, Klagenfurt- tekintik meg. Amennyiben lehetőségünk lesz, folyamatosan képekkel tarkított beszámolókkal is jelentkezünk az elkövetkezendő pár napban.

Szemlélődni és a szemlélt igazságot továbbadni

Ágoston Mária

Szeptember 19-én kiállítás nyílt a Berzsenyi Könyvtárban "Szemlélődni és a szemlélt igazságot továbbadni" szombathelyi domonkos leányoktatás 1905-1945 címmel, ahol iskolánk diákjai is műsort adtak Földesi Jánosné és Földesi János felkészítésével. A tárlókban több iskolánkban megőrzött kísérleti eszközt, tárgyat is megtekinthetünk október 12-ig a könyvtár földszinti előadótermében.

Elérhetőségeink:

Paragvári Utcai Általános Iskola
9700, Szombathely, Paragvári u. 2.
OM-kód: 036614

Titkárság: 06 20 503 6250
Étkeztetés: 06 20 503 6414

Nárai: 06 30 313 9678

Internet:

Email: info@paragvari.hu
Honlap: www.paragvari.hu