Telefon: 06 20 503 6250 - Email: info@paragvari.hu

Köszönet

paragvari.hu

„Az iskolát szeretni, az iskolához kötődni, tenni érte…”

Eme gondolatot osztotta meg velünk Kőváriné Fekete Marietta igazgatónő a 100 éves iskola jubileumára kiadott évkönyvben. Most, amikor 20 évnyi igazgatói munkássága után nyugdíjba vonul, tudjuk, ez a gondolat volt vezetői tevékenységének hitvallása. Igazgatónő 2000-ben kezdte meg intézményvezetői munkáját, melynek során számos példaértékű és feledhetetlen esemény fűződik szorosan az Ő nevéhez. Egyéniségéből adódóan mindig nyitott volt az újításokra és a kihívásokkal teli feladatok megoldására, erre ösztönözve kollégáit és tanítványait is. 2001-től biztatására megalakult a Kreatív Tanárműhely, melynek keretében a mai napig értékes, a tanulók komplex nevelését szolgáló előadások születtek-születnek meg évről évre.

Hagyománnyá vált az évenként megrendezésre kerülő városi német nyelvi verseny, a „…haza, nemzet és nyelv…” műveltségi vetélkedő, valamint a megyei Kalmár László Matematikaverseny lebonyolítása is. A digitális kor beköszöntével az elsők között volt, aki minden lehetséges pályázatot és támogatást kihasznált az iskola fejlesztésére. A sikeres közreműködésének köszönhetően jelenleg három különálló informatika-teremmel büszkélkedhetünk, melyből az egyikben az országban elsőként nálunk működött 3D-s labor. 2011-től kezdve immár 23 tantermünkben van interaktív tábla, amely forradalmi változást hozott a tanítás-tanulás folyamatában. Az oktatás feltételein túl nagy hangsúlyt fektetett a szabadidős tevékenységeket szolgáló létesítmények és eszközök felújítására, valamint beszerzésére.

A szülői közösséggel való jó kapcsolattartásának eredményeként teljesen megújult az iskola udvara, ebédlője, és új közösségi terek kialakítására is sor került az iskola mindkét épületében. Nevéhez fűződik a 2012-es teljes iskolafelújítás is, melynek keretében iskolánk visszanyerte eredeti emblematikus formáját, azóta épületünk műemlékvédelem alatt áll. Mindig közvetlen, együttérző, segítőkész volt kollégáival és tanítványaival egyaránt.

Köszönet a sok-sok segítő együttműködésért! Tartalmas, örömteli szép nyugdíjas éveket, jó egészséget kívánunk!

a Paragvári iskola tanárai és diákjai

„Viszontlátásra! – mondom és megyek,
robognak vonatok és életek.
Bennem legbelül valami remeg.”

(Reményik Sándor)

Elérhetőségeink:

Paragvári Utcai Általános Iskola
9700, Szombathely, Paragvári u. 2.
OM-kód: 036614

Titkárság: 06 20 503 6250
Étkeztetés: 06 20 503 6414

Nárai: 06 30 313 9678

Internet:

Email: info@paragvari.hu
Honlap: www.paragvari.hu